Kalapáccsal egy igazán kemény zsírégető edzésért

Ragadj meg egy óriási kalapácsot és meglátod, ez nem pusztán remek stressz levezető, de egy szuper erőnlét és állóképesség fejlesztő eszköz is!

A legerősebb emberek közül sokan bizony soha életükben nem tették be a lábukat egyik edzőterembe sem. Ők általában hegesztők, farmerek, szóval kétkezi munkások, akik egész életükben hatalmas súlyokat emelgetnek, gyorsan és roppant hatékonyan. Nem csoda tehát, hogy az intenzív kalapácslendítés egy remek módja az állóképesség fejlesztésének. Sőt, ezen kívül még egy igazán élvezetes edzésmódszer is!

Az érdekessége ennek az edzésformának, hogy nem itt nem igazán a mennyiség számít. Nem az alapján lehet ugyanis megbecsülni, hogy ki mennyi energiát fektetett bele. 100 kalapácsütés valakinek kevésbé megerőltető mint másnak. Ezáltal az ismétlésszám tulajdonképpen elhanyagolható, a hangsúly a belefektetett energián és erőfeszítésen van.

A helyes kivitelezés

A folyamat:

Felkészülés: fogd meg a kalapács fejét (a tetejéhez közel) az ügyesebbik kezeddel, a másikkal pedig tartsd a kalapács nyelének alsó részét. Állj körülbelül 30-45 cm-re egy nagy keréktől, nagyjából csípőszélességű, vagy annál kicsit nagyobb terpeszben. Kissé forgasd el a lábfejed úgy, hogy a kevésbé ügyes oldalad közelebb legyen a kerékhez.

A lendítés: Emeld fel a kalapácsot és az ügyesebbik vállad felé egy folyamatos ívben. Egyenesítsd ki a csípődet, a felsőtested, és a vállaid így a kalapács már a fejed fölé kerül.

Lecsapás: Feszítsd meg a hasizmodat és mérj egy hatalmas ütést a kerékre, közben csúsztasd le az ügyesebbik kezed a kalapács fejétől a végéig, így az egy vonalba kerül a másik kezeddel. Minden egyes csapás után kontrolláld a kalapács visszapattanását. Végezz mindkét kezeddel ugyanannyi ismétlést.

 

Gyorstippek

Válassz egy kb. 5,5 kilós kalapácsot, ez általában mindenkinek ideális, a legjobb célpont amire csapást mérhetsz, pedig egy régi traktor vagy kamion kerékgumi, amit legtöbbször nagyon olcsón megkaparinthatsz egy közeli telepről, de egyre több terem van vele felszerelve.

A gyakorlat

Kalapácslendítés

8 sorozat, 10 másodperc pihenővel

Hajts végre összesen 8 kör, 20 másodpercig tartó intenzív kalapácsolást. Mindegyik kör után 10 másodperc pihenő engedélyezett. Törekedj annyi körönkénti maximális erőkifejtéssel történő csapásra, amennyire csak képes vagy!