Futás az életekért: csinálj sportot a jótékonyságból!

Az Élménykülönítményhez csatlakozva súlyos beteg gyerekek napjait teheted szebbé!

Az Élménykülönítmény a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközössége, amely súlyos beteg gyerekek ügyére szeretné felhívni a figyelmet, maratoni és félmaratoni futásokon, hosszútávú kerékpár- és triatlonversenyeken indulva csapatával. Az akciót a versenyeken és a felkészülés során megtett kilométerek örökbefogadásával lehet támogatni, részvevőként pedig egy kiadós kardióedzéssel egybekötött közösségi élményben részesülni. Az adományokat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítják.

A 2010-ben indult kezdeményezés mára Magyarország legnagyobb jótékonysági sportközösségévé vált. Az Élménykülönítmény tagjaiként eddig több mint 850-en teljesítették a maratoni vagy félmaratoni versenyeket, összesen több mint 80 millió forintot gyűjtve össze. A csapat téged is vár, akár futótársként, akár a jótékonysági ügy támogatójaként.

A Bátor Tábor születésnapján, április 30-án egy kis csapat Budapesttől egészen Hatvanig fog futni. Pecsenye, alias Lajkó Csaba többszörös országos bajnok ultrafutó, a Nutrend Team tagja is részt vesz az akcióban.

Lajko_Csaba_batortabor.jpg

Felhívását itt közöljük:

„Az Élménykülönítmény színeiben hatalmas durranásra készülünk tavasszal!

A Bátor Tábor születésnapjára április 30-án ugyanis egy kis csapattal futva érkezünk. Budapesttől Hatvanig futunk, a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány futócsapatának tagjaként.

Ezzel köszöntjük és ünnepeljük a tábort, a táborozókat, az önkénteseket, a támogatókat és mindazokat, aki hozzátesznek ahhoz, hogy ez a csoda ilyen régóta, ilyen színvonalon működni tudjon!

Az adománygyűjtési célom 150 000 Forint.

Kérlek, segíts Te is az elérésében. Fogadj örökbe egy kilométert a futásomból!

Hitvallásom:

A világban, kis hazánkban mindig van amiért futhatunk.

Futhatunk az egészségünkért, futhatunk, hogy jól érezzük magunkat, futhatunk,hogy tájakat ismerjünk meg, a jóleső fáradtságért, a szabadság érzéséért. Futhatunk versenyeket, hogy teljesítsük az általunk kitűzött célt , megvalósíthassuk álmainkat.

Futhatunk egy jó célért, hogy segíthessünk másokon, mi sportolók a magunk módján.

Elindulhatunk az országban, városokon, falvakon, hogy úttalan és forgalmas utakon áthaladva felhívjuk a figyelmet a szegényekre, az elesettekre, a cserben hagyott állatokra, az éhezőkre, a fogyatékkal élőkre. Beszéljen róluk az ország, ismerjék meg őket, vegyenek tudomást róluk. Vigyük hozzájuk adományainkat, szeretetünket."

Lajkó Csaba

Az Élménykülönítmény honlapján a sportolók személyes történeteit és céljait is megismerheted, és egyenként is támogathatod őket.

BatorTabor_lajko.JPG

Ezen kívül magad is felajánlhatod sportteljesítményed, és az alábbi programokra jelentkezve kapcsolódhatsz be az adománygyűjtésbe:

Bátraké a medence - 2016. január 23.
Fuss 2016 km-t - 2016. február 1.
Magunk útján - Kerékpáros expedíció - 2016. február 21.
Utunk a Bátrakért II. - 2016. március 12.
9. SPURI Balaton és FélBalaton Szupermaraton - 2016. március 17.
Maratonfüred - 2016. március 19.
VI. Rotary Futófesztivál Debrecen - 2016. március 20.
Icebug Vértes Terep Maraton 2016 - 2016. március 27.
31. Vivicitta Városvédő Futás - 2016. április 17.
Budapest-Hatvan - 2016. április 30.
X. NN Ultrabalaton - 2016. május 28.
BalatonMan Kenese - 2016. június 18.
31. Wizz Air Budapest Félmaraton - 2016. szeptember 11.
Oslo Maraton - 2016. szeptember 17.
31. SPAR Budapest Maraton Fesztivál - 2016. október 9.

A jelentkezési lapot itt találod. 

 

Ha akár kezdőként, akár gyakorló futóként hasznos tippekre vágysz, ezekből a videókból szinte mindent megtudhatsz, amit a futásról tudni érdemes, Lajkó Csabával készült nagyinterjúnkat pedig itt olvashatod.

Kövess minket Facebookon is!

www.facebook.com/muscleandfitnesshungary