Így láttuk mi: FitBalance 2015

FitBalance történetének kezdete immár kilenc évvel ezelőttre nyúlik vissza, és biztosan állíthatjuk, hogy egy népszerű sportnapból a rendezvény mostanra igazi profi mozgás és egészség expóvá nőtte ki magát, ahol lendületes órák, számtalan szakmai kiállító, bikinis fitnesz modellek és persze villogó vakuk kereszttüzében találkoznak egymással hazánk egyre népesebb fitnesz és testépítő világának tagjai.

A „kavics”-nak is becézett Papp László Budapest Sportaréna környéke már vasárnap reggel megtelt, polifoam-ot cipelő sportszerkós, copfos lányokkal, akik vagy kisebb-nagyobb csoportokban cseverészve, vagy magányosan szedték a lábukat, hogy részt vegyenek az ország egyik legfittebb napján! Nem véletlen említek főleg lányokat, hiszen meg kell jegyeznem, hogy a nemek aránya mint minden évben idén is erős aránytalanságot mutatott, hiszen annak ellenére, hogy életemben itt találkoztam a legtöbb egy négyzetméterre jutó bronzosított, olajozott és persze kidolgozott testű férfival, még mindig a gyengébbiknek közel sem nevezhető nem képviselte magát nagyobb számban. Persze a lényeg a sport, pontosabban az együtt sportolás volt, amiről tudjuk, hogy hatalmas energiákat képes felszabadítani, és ez a hatalmas energia szinte tapinthatóvá vált még ebben a hatalmas, 12 500 fő befogadására képes komplexumban is!

Lássuk milyen programok közül szemezgethettek az idén kilátogatók!

A nagyszínpad, mint ahogy azt már megszokhattuk, a nagy nevek, az ismert prezenterek gyűjtőhelye volt, ahol Péntek Enikő a „Zóna” edzés nagykövete indította a napot egy kíméletlen köredzésre hajazó zónázással, majd a saját brandjét intenzíven fejlesztő Katus Attila következett. Best Body „becenévre” hallgató óráját legalább annyira jellemezte a jó hangulat, és a vidám zene, mint a (leginkább női szemmel vett) legkényesebb testrészek jó alapos megmozgatása.

Aki életében legalább egyszer részt vett már egy kangoo órán, az tudja, mekkora hangulatot tud teremteni, mennyi izzadságcseppet eredményez, és mennyi kalóriát éget el, egy 40 perces, közös „ugrálás”! Mindez most hatványozottan valósult meg, köszönhetően a kangoo hazai nagykövetének, Sifinek és lelkes csapatának, na meg az egész küzdőteret betöltő lelkes kangoo-cipőt húzó résztvevőnek!  

Schobert Norbit és Rubint Rékát, azaz az Update házaspárt senkinek sem kell bemutatni kis hazánkban, de a közvéleményt igencsak megosztó duó már külföldön is egyre ismertebb. Ez alkalommal azonban nem együtt, hanem egymás után tartottak két teljesen különböző típusú órát. Norbi retro aerobic kardio elnevezésre keresztelt pörgős  40 percével kellőképp bemelegítette a szép számban összegyűlt tömeget, Réka kíméletlen, guggolásokra összpontosító Alakreform Advance órájához. Ekkor már egy gombostűt sem lehetett leejteni a nagyszínpad környékén, ezért mi is továbbálltunk és feltérképeztük egy kicsit a kiállítói kínálatot, némi frissítő és kóstoló után kutatva.

Szerencsére mindent meg is találtunk, ami testépítő szemnek és szájnak ingere, és barangolásunk közben olyan legendákba is belefutottunk, mint a Nutrend standnál feltűnő Lantos Johnny, vagy napjaink egyik legcsillogóbb fitnesz üdvöskéje, Kiss Virág, aki a Biotech standnál biztatta az ajándékcsomagért kitöréseket, vagy karhajlításokat végző vállalkozó szelleműeket.

Az expó területén reggel 9-től került megrendezésre a BioTech USA Nemzetközi Testépítő és Fitness Kupa, melynek célja a versenyzési lehetőség biztosítása volt minden amatőr és újonc versenyző részére. Éppen ezért több kategóriában is összemérhették erejüket és fittségüket az indulók.

Aki kigyönyörködte magát a csúcsformában lévő bikinis lányokban és izmos felsőtestüket kidomborító fiúkban, az utána 10 ujjára is könnyen találhatott újabb programot! Az expó területén is rengeteg színes, és  kedvelt edzéstípust próbálhatott ki az, akinek még volt energiája! TRX és spártai edzés az igazán keményeknek, Speedfitness a gyors eredményre szomjazóknak, rúdtánc a merészeknek, és még megannyi izgalmas lehetőség csábította további mozgásra a már megfáradt izmait azoknak, akik még éreztek magukban erőt. Mások inkább a vásárlási szenvedélyüknek hódolva inkább elvesztek a fitnesz ruházatokat kínáló standok világában.

Bár az esemény középpontjában egyértelműen a nagyszínpad és környéke állt, a kistermekben zajló programokat is vétek lett volna kihagyni. A nagy zsibongás után jól esett elmerülni a Body&Mind terem áramvonalas Body Art óráinak egyikében, de a spinning szerelmeseinek sem lehetett okuk panaszra, hiszen őket egy külön terem várta intenzív tekerésre.

Az elfáradt ámde egyben fel is töltődött tömeg délután négy órakor kezdett el kiszivárogni az egész napos sportolás után a hívogató napfényre. Elnézve őket és végignézve magunkon elmondhatjuk, hogy idén is maximális elégedettséggel, sok-sok élménnyel és már kialakulóban lévő izomlázzal távoztunk a jubileumi 10. FitBalance Arénáról!