Ifjúsági és Junior Erőemelő Világbajnokság: Magyar sikerek!

Rövid beszámoló és értékelés, a 2015-ös prágai Ifjúsági és Junior Erőemelő Világbajnokságról

A Magyar Erőemelő Szövetség Vajda Fannit és Köteles Máriát tudta csak indítani ezen a versenyen. Jó lett volna, hogy ha a sok tehetséges fiatal közül néhányan kipróbálták volna magukat, de valamiért nem így döntöttek. Hogy a financiális, az önértékelési, vagy a felkészültségi okok voltake erősebbek, innen már nem számít. (Hiszen ahogy a mondás is tartja: vannak, akik kifogásokat keresnek, és vannak, akik eszközöket a
célokhoz.) Volt egy lehetőség, amivel most csak két versenyzőnk  élt, nem is akárhogy. Az érdem és a dicsőség az övék, beszéljünk is kizárólag róluk a következőkben:

Vajda Fanni (Ifjúsági 84+):
Fanni egy éve foglalkozik intenzívebben az erőemeléssel. A versenyrutinja még nagyon hiányzik, de óriási  tehetség. A teljesítménye (a rutinhiányból fakadóan) kiszámíthatatlan. Ha fejben összekapja magát, teljesít. A jövő nagy reménysége, sokszor fogjuk még hallani a nevét, hiszen 18 évesen olyan eredményt hoz, ami már a felnőtt mezőnyben is figyelemre méltó. A benne rejlő fejlődési potenciál is magas. Ha jó kezekben  van (és jelenleg Dr. Lombosi Melindáéknál ott van), a jövő erőemelő világbajnoka válhat belőle.  
 Fanni első guggolásánál még aggódtam, de az érvényes 175 Kgos kezdősúly teljesítése után megnyugodtam. (Szemben Fannival, aki nem nyugodott meg, és rontott 185ön.) A 190es harmadik fogás viszont annyira könnyű volt, hogy itt akár egy 200as kísérlet sem lett volna esélytelen.  
 A  fekvenyomás  kezdőt visszavettük egy olyan súlyra, ami bombabiztos: 110 Kgon kezdett. Szépen nyomta. A másodikra kért 117,5et is jól hozta. Bár – edzője elmondása szerint – edzésen már tudott 130at is, a 125ös (ifjúsági országos rekordnak számító) harmadik fogását rontotta. A probléma talán itt sem az erővel volt.
A ruhás felhúzás Fanni legkockázatosabb száma. Itt egy 160as kezdővel biztosítottunk, aztán a 175ös második kísérletnél technikai hibával érvénytelen, majd a 185nél szintén. Sajnos muszáj volt menni China Storks (összetett világbajnok) eredménye után, és vesztenivalónk sem volt.
Egy  kis  szerencsével, és nagyobb rutinnal meglehetett volna az aranyérem, de így meg kellett elégedni a szerenkénti és összetett ezüstökkel.
Fanni, azon kívül, hogy gazdagította versenyrutinját:  
Négy ezüstéremmel zárta a versenyt.
Nemzetközileg jegyzett egyéni legjobbját megjavította. (12,5 Kgmal.)
Megjavította a nehézsúlyú ifjúsági nők országos rekordját (190 Kgos guggolással).

Köteles Mária (Junior 84+):
Marcsi a juniorok „öreg” rókája. Ismeri a testét, ismeri az erejét, jelentős versenyrutinja van. A formaidőzítése azonban nem mindig szerencsés. Most is beleszaladt egy kisebb légúti betegségbe, ami gyengítette, hátráltatta. És bár verseny előtt 10.000 Iu D vitamint, és 2.000 mg C vitamint toltam bele, egy vitamin és ásványi anyag pakk kíséretében, ez csupán látszólag tudta pótolni  azt  a  veszteséget, amit a betegség  kivett belőle. Ennek köszönhetően végig egy picit enerváltan versenyzett, de még így is megpróbálta magát felülmúlni. Ha nincs a betegség, megeszi reggelire az összetett ezüstérmest, és megszorítja
(vagy akár le is győzi) az aranyérmest.  
 A versenyen végig Asleigh Andrews után mentünk. A jóval könnyebb súlyú vetélytárs súlyaihoz igazítottuk a bekéréseket. Marcsi 200as guggolással indított, amit egy szép 215ös második kísérlet követett. Miután Andrews 225öt teljesített harmadikra, így mi is rámentünk. Ez Marcsinál egyéni legjobb lett volna, de sajnos nem sikerült. (Ráadásul a lábában is érzett valami húzódást, ami miatt a felhúzás kezdőjét visszavettük 10 kilóval, 160ra.)
A fekvenyomás Marcsi erőssége. 130as ruha nélküli biztosítás után stabil 165ös második, majd 172,5es harmadik fogás jött. Ezzel magasan ő lett a legjobb ebben a fogásban. A felhúzásnál mindkét amerikai jóval magasabb súlyon kezdett, mint Marcsi, így a 160as biztosítás után nagyobbakat kellett ugrani. A 180as második húzáson már lehetett érezni, hogy ennyi volt az erő, de miután Andrews rontotta a 192,5et, így volt még esély arra, hogy utolérjük.
(Ehhez az kellett volna, hogy a harmadikat is rontsa, és mi megcsináljuk.) Ezzel fogás ezüst és összetett ezüst lett volna a jutalom. Marcsit azonban ekkor már csak a szíve vitte, és egyéni legjobbjától (200 kg) elmaradva nem tudta teljesíteni a 192,5et sem, 180 Kgmal zárta a felhúzást.
Bár látszólag nem a legjobban sikerült versenye volt ez, Marics mégis:
Három bronzéremmel és egy fogás arannyal (fekvenyomás) zárta a VBt.
Egyéni legjobbját 2,5 Kgmal közelítette meg (567,5 Kg)

Szeretnék még megemlékezni a segítőkről: Marcsi  régi, bevált segítőtársa Kovács Eszter, akivel szinte szimbiózisban tudnak együttműködni. Marcsi sikere és mélypontjának áthidalása mögött Eszter masszívan felfedezhető. Fanni  mögött pedig Dr. Lombosi Melinda szakmai tudása  és  gondoskodása, valamint  Szabó Anna mentális támogatása állt. Köszönöm nekik odaadó segítségüket!
Bízom abban, hogy a következő nemzetközi versenyeken többen éreznek majd késztetést arra, hogy megmutassák a világnak, hogy mit tudnak!

Budapest-Prága, 2015. szeptember 5. 

Dr. Budai Balázs  Mb. erőemelő szövetségi kapitány