The Rock for President? - Nincs kizárva!

Felröppent az ötlet, A Szikla nem hagyta szó nélkül. Mi pedig megmutatjuk, szerintünk miért lenne érdemes indulnia Dwayne Johnsonnak az amerikai elnökválasztáson.

 

Most őszintén: szerintetek létezik olyasmi, amire Dwayne 'The Rock' Johnson ne volna képes? A pankrátorból lett filmsztár, napjaink egyik legnagyobb motivációs ikonja és példaképe szinte bármihez nyúl, értékké változik. Az általunk is oly gyakran idézett, február/márciusi számunkban Az Évszázad Emberének választott Szikla a Facebookon, Instagramon és Twitteren összesen jóval több mint 100 milliós követőtábort tudhat magáénak, és töretlen népszerűségével az Independent Journal Review figyelmét is magára vonta, olyannyira, hogy a független  hírportál nemrég olyan cikket hozott le, amelyben az idei amerikai elnökválasztások és a két nagy párt javarészt kiábrándító jelöltjei közt őrlődő megosztott nemzet megmentőjét látná a köztudottan republikánus színészben, aki azonban azon kevesek közé tartozik, akit a demokraták is kedvelnek.   

The Rock az érkező magas labdát szokás szerint egy frappáns tweetben lecsapva közölte, hogy nem zárkózna el az ötlettől: 

 

„Talán majd egyszer. Biztos vagyok benne, hogy a Fehér Házban az én pickupömnek is fenntartanak egy helyet.”

Lássuk hát a 10 okot, amiért szerintünk is mindenképp megérné indulnia a választásokon!

1. Mert mellette biztonságban lehet a világ. 

 

therock (@therock) által közzétett videó,

 

2. Mert igazi csapatjátékos. 

 

therock (@therock) által közzétett fénykép,

 

3. Mert róla nem tudnánk elképzelni, hogy ne törődne mindenkivel!

 

therock (@therock) által közzétett fénykép,

 

 

therock (@therock) által közzétett fénykép,

 

4. Mert ha valaki, hát ő tudja, mit jelent mélyről jönni és keményen megdolgozni a sikerért!

 

therock (@therock) által közzétett fénykép,

 

5. The Rock valódi példakép.

 

therock (@therock) által közzétett fénykép,

 

6. A gyerekek imádják!

 

therock (@therock) által közzétett videó,

 

7. ... és a kutyák is!

 

therock (@therock) által közzétett fénykép,

 

8. Mert mutassatok még egy jelöltet, aki ennyire menőn nézne ki a repülőről leszállva!

 

therock (@therock) által közzétett fénykép,

 

9. Hobbs is nagyon kúlul festene az irodájában!

 

therock (@therock) által közzétett fénykép,

 

10. És mert miért is ne? Végülis láttunk már ilyet, hiszen Arnold Schwarzenegger és Jesse Ventura is a kormányzóságig vitte.

schwarzenegger_ventura.JPG

Kövess minket Facebookon is!

www.facebook.com/muscleandfitness