Mr. Olympia 2015 eddig történt - Videóösszefoglalók
Szó szerint már csak pár órát kell aludni, hogy kiderüljön ki nyeri az idei Mr. Olympiát. Az elszántabbak persze online is követhetik a flexonline.com oldalon.
Addig is összeszedtük és lefordítottuk nektek testvérújságunk, a Flex által készített videókat, minden amit eddig tudnod kell a versenyzőkről és a háttérről.
Phil Heath elmondása szerint élete legjobb formájával érkezett.
Beszélt Kai távolmaradásáról is.
Juan Morel a klasszikus formát fogja képviselni
Big Ramy pedig a legnagyobb tömegű versenyző lesz
Flex Lewis olyat érhet el, ami eddig még senkinek sem sikerült.
A csütörtöki sajtótájékoztató egyik fő témája Kai Greene megrázó utolsó pillanatos visszalépése volt, ami igencsak megosztotta a versenyzőket. Phil Heath szerint cserbenhagyta a rajongóit, Shawn Rhoden hatalmas veszteségnek tartja, hogy az egyik legjobb jelölt kiesett, Dexter Jackson pedig gúnyosan megjegyezte, hogy Kai nyugodtan otthon maradhat, legalább neki nagyobb esélye lesz felmarkolnia a pénzt.
Heath egyébként legjobb formájának tartja az ideit, és bár minden elismerése a többi versenyzőé, egyáltalán nem érdekli, ki lesz a második. Dennis Wolf ellenben úgy érzi, elérkezett az ő ideje, Branch Warren pedig 40 évesen is jobbnak érzi magát, mint valaha! A verseny leghatalmasabb versenyzője továbbra is a 142 kilós szelíd óriás, Big Ramy, aki mindenkit figyelmeztet, hogy idén soha nem látott szálkás izomzatot fog villantani! Az idei év nagy visszatérője Ronny Rockel szerint bármi megtörténhet, az ígéretes ifjú titán Steve Kuclo pedig nagy áttörést jósol a fiataloknak…
Az első forduló képeit itt megnézheted