Az innováció nem a Michelin-csillagos éttermek kiváltsága, a saját konyhánkban is mindennapos vendég lehet. Ehhez nincs szükség bűvészkedésre: elég körülnézni a világban, és ellesni egy egzotikusnak tűnő, de évezredek óta használt természetes alapanyagot, hogy kedvenc ételeink szénhidrátmentessé változzanak.
Egy növény, mely a hegyoldalakon nő, egyetlen hatalmas, sokosztatú levél sarjad gumójából, szára rózsaszín-zöld pettyes, óriási virága bíborszínű – idáig olvasva képzeletben már egy távoli galaxis fantáziaerdejében járunk, pedig nem távolodtunk el fényévekre a bolygónktól. Otthonunktól azért kicsit messzebb járunk, ez a növény ugyanis Délkelet-Ázsia, Kína és Japán szubtrópusi vagy trópusi éghajlatú vidékein, 600–1200 méter magasan nő, a hídőrvirágzatúak családjába tartozik, azon belül is a kontyvirágok közé. Ez már ismerősebben hangzik, hiszen erdeinkben is van kontyvirág, sőt sok lakásban egy másik távoli rokon, a vitorlavirág is bontogatja fehér kelyhét. Leopárdkontyvirág – hangzik a magyar név, ezen a ponton pedig végképp nem gondolnánk, hogy néhány lépésben mindjárt a konyhában fogunk kikötni.
Lemondás helyett választás
Vajon miért? Manapság tucatnyi haszonnövény élelmezi az emberiség milliárdjait. A gabonafélék, a rizs, a búza és a kukorica változó arányban, de szinte mindannyiunk étrendjében megtalálhatók, kivételt azok jelentenek, akik egészségügyi okból vagy valamilyen speciális diéta miatt radikálisan szakítanak valamelyikükkel, esetleg mindegyikükkel. Pedig a világ éléskertje ennél sokkal többet kínál: a távoli kontinensek sosem voltak ilyen közel, bekukkanthatunk az egzotikus országok konyhájába, kamrájába is, elleshetjük titkaikat és trükkjeiket. Kutatásunk nyomán nemcsak alternatívát találhatunk a megszokott gabonáknak, de egészen új lehetőségek és távlatok is nyílhatnak előttünk, így többé nem a lemondás, hanem a választás lesz a jelszó akkor is, ha radikális életmódváltásra szántuk el magunkat.
Ősi tudással az egészségünkért
A leopárdkontyvirág is a kevésbé ismert, de mai életmódunk sok problémájára megoldást kínáló élelmiszerek közé tartozik, bár ezen a néven nem lesz könnyű az összetevők között megtalálni. Növényünket a világban konjac néven ismerik (latinul Amorphophallus konjac), Japánban konnyaku, Koreában gonyak, Kínában pedig juruò a neve. Ázsiában évszázadok óta termesztik: az évelő növény gumóit megszárítják, megőrlik, s az így készült lisztet használják fel gyógyászati célokra és étkezésre. A tradicionális kínai orvoslás egy sor betegségre alkalmazta az asztmától a sebgyógyításon át a bőrproblémákig – utóbbi szerepében a mai napig találkozhatunk vele természetes kozmetikumokkal foglalkozó cégek kínálatában finom arctisztító szivacsként. Japánban többek között azért volt a buddhista szerzetesek eledele a középkorban, mert tapasztalatból tudták róla, hogy a fentiek mellett jótékony tisztító hatással van az emésztőrendszerre is. A modern orvostudomány pedig a cukorbetegség kordában tartására ajánlja rendkívül alacsony glikémiás indexének köszönhetően, ráadásul lisztje gluténmentes is.
Tésztától a vegán kagylóig
A konjac különleges képessége abban rejlik, hogy gumója 40%-ban glükomannánt tartalmaz, egy olyan rostanyagot, mely képes sokszoros mennyiségű vizet magába szívni. Ennek köszönhető, hogy lisztjéből Japánban egy shirataki (szó szerint ’fehér vízesés’) névre hallgató vékony fehér tésztát készítenek, a liszt további feldolgozásával pedig a némiképp a tofura emlékeztető konnyaku nevű tömböket. A zselés állagú konnyaku különösen algával elkészítve sokakat emlékeztet illatában és állagában is a tenger gyümölcseire, ezért nagy jövőt jósolnak neki: úgy tekintenek rá, mint ezek lehetséges vegán helyettesítőjére. Ezek után talán az sem meglepő, hogy a sushiéttermekből ismerős formában, friss szeletekben, sashimiként is találkozhatunk vele, zöldes (tengeri) és sárgás (citrusos ízesítésű) változatban – természetesen ehhez is jár egy gömböcske wasabi. Semleges íze miatt a konjacnak elsőre talán nem jósolnánk fényes karriert, de a mindenben az egyensúlyt kereső japán konyhában könnyedén megtalálta a helyét: a hagyományos sűrű téli leves, az oden egyik elmaradhatatlan hozzávalója, az erőteljes szójás ízvilágú dashi alaplében a tojás, a rákhúspogácsa és a tofu mellé főzik a konnyaku darabokat vagy a shirataki tésztát, így lesz tápláló és selymes állagú az étel. Ugyanígy kerülhet a japánok másik kedvelt sokszemélyes fogásába, a közös fazékban készülő sukiyakiba például tészta formájában, a hagyományosan rendkívüli luxusnak számító marhahúscsíkok mellé. Otthon a japán nők számára magától értetődik, ha éppen diétáznak, konnyakuért nyúlnak, hús, hal vagy tojás helyett azt készítik el wokban zöldségekkel, ízgazdag szószokkal.
Kalóriák nélkül, szabadon
A konjacliszt gyakorlatilag tisztán rostokból áll, így szinte nem is tartalmaz kalóriát, és ezzel óriási szabadságot ad a vele kísérletezőknek: még a kíméletlen kalóriaszámlálóknak sem kell különösebben szigorúnak lenni. Mivel nincs jellegzetes íze, igazán szabadon engedhetjük a fantáziánkat a tésztához kínált ételek elkészítése során, s kapóra fog jönni az a tulajdonsága is, hogy összeforgatva magába szívja az
...
