2024. május 13.

piros 2021 03

Metálbomba: Tóth Attila kirobbanó formában! - Nagyinterjú videókkal!

A Pokolgép énekesével edzésről és rock & roll életformáról, zenéről és színpadról, erőről és férfiasságról, valamint a nemrégiben megjelent új albumról beszélgettünk.

 

December 30-án volt a lemezbemutató koncert a Barba Negrában, amit komoly fizikai felkészülés előzött meg. Elégedett vagy az eredménnyel?

Zeneileg nagyon összeszedtük magunkat, és a koncert látványban és hangzásban is tökéletes volt, nekem pedig, úgy érzem, sikerült elérnem a csúcsformámat, amiben az edzőm, Lantos Johnny volt a segítségemre. Vele állítottuk össze az edzéstervemet és az étrendet, amit már fél éve elkezdtem, és ami egy verseny szintű szálkásító diétának is elmenne.

Hogyan kerültél kapcsolatba a testépítéssel?

Egész életemben a zene adta a fő irányt, de mindig is nagy volt a mozgásigényem. 17 éves koromban volt egy osztálytársam, akinek az édesapja rendszeresen edzőterembe járt. Bártfai Istvánnak hívják, ő volt a példaképünk. Általa ismertük meg a súlyzókat, hozzájuk jártam a terembe Dunakeszin. Persze mindig sportoltam valamit, a küzdősportba is belekóstoltam, de a testépítést sokáig csak hobbi szinten űztem. 5-6 éve kezdtem komolyabban venni, mert rendkívül fontos elemnek tartom a színpadon is. Szeretném, hogy olyan látvány párosuljon a zenéhez, hogy a nézőknek ne legyen kedvük közben kimenni sörözni, és úgy működjön az egész, mint egy film.

000001.jpg Úgy gondolom, hogy aki színpadon dolgozik, annak igenis oda kell figyelnie a megjelenésre, mert ezzel is a közönséget szolgálja.

TothAttila3.jpg

A rock & roll életformáról sokaknak elsőre a viszkigőzös éjszakázások, önpusztító magányos hősök és olykor tragikusan fiatalon elhunyt sztárok jutnak eszébe. Hogy jön ez össze az egészségtudatossággal és a testépítéssel?

Nálam ez működik. Egyszerűen nem akarok elveszni énekesként. Azt vettem észre, hogy amikor lazább életet éltem, például régebben a koncertek után rendszeres volt az ivászat, az nem volt jó hatással a teljesítményemre, mert elment a hangom fénye. Én viszont szeretnék 20 év múlva is énekesként működni. Sajnos rengeteg példát látunk arra, hogy a legnagyobb sztárok is hogyan teszik tönkre, amit felépítettek. Én nem akarom ezt az utat járni. Persze van olyan, hogy vendégszerepléskor nem akarom megsérteni a vendéglátóinkat, és egy pohár bor lecsúszik, de hosszú távon szeretnék odafigyelni magamra, mert csak így tudok teljesíteni.

000001.jpg Én úgy élek, hogy holnap is szeretnék felébredni. Nekem az edzés a drog.

Voltak, akik beszóltak emiatt?

Persze, az elején nagyon sok támadás ért, mert mondták, hogy az izmos külső nem illik a zenekarba, de szerintem akik ezt mondják, azokból főleg az irigység beszél. Néha az az érzésem, hogy Magyarországon egyesek egy kanál vízben is megfojtanák azt, aki sikeres.

000001.jpg Nem gondolom, hogy rosszul kellene éreznem magam, mert egészségesen élek.

Sokat voltam külföldön, és folyamatosan nyomon követem a nemzetközi rock-szcénát, ahol azt látni, hogy igenis rengeteg igényes rocksztár van, akik 50-60 évesen is jól néznek ki, mert odafigyelnek magukra. Ez showbiznisz. Nézd meg a Kisst vagy az Aerosmith-t. Elképesztő jól tartják magukat, pedig már nem fiatalok.

TothAttila5.jpg

A fellépések meg is követelik a kivételes fizikai erőnlétet…

Elsőre nem is gondolnád, de egy Pokolgép koncert felér egy durva kardióedzéssel: 4-5 kilót lazán képes vagyok leizzadni a színpadon. A fellépés tényleg komoly fizikai igénybevételt jelent, ha végig jó technikával szeretnék énekelni és mozogni. Márpedig én mindent beleadok, mert nem is volnék képes nem 100%-osan csinálni. A színpadon valahogy önmagát hozza stresszhelyzetbe az ember. Ez egy egészen megváltozott tudatállapot, sokszor az ájulás kerülget. Az edzés elképesztően sokat segít, és feltölt energiával.

Egy rocksztár azért mindig példakép is. Gondolod, hogy ezzel utat mutathatsz az egészséges életmódhoz a sörivó nagyérdeműnek?

Nagyon különbözőek vagyunk. Igaz, hogy a sport és heavy metal elsőre szokatlan párosításnak tűnhet, de azért nem minden rocker egyforma. A metált például tipikusan agresszív, zsíros hajú, söröző ordibálókkal azonosítják, pedig a zeneszerető közönség régen sem volt homogén, és most sem az. Ezek csak sztereotípiák. A legkeményebb rockzenészek tollából gyönyörű szerelmes dalok és lírai balladák is születtek.

Új albumotokon, a Metálbombán a gyúrás a dalszövegekben is megjelenik, például a Ringben című szám refrénjében:

„Az életem boxmeccs, új menet vár a ringben,
Edzett vagyok, gyúrok egy életen át.
Ahogy éveim telnek, érzem, izmosabb lelkem,
Tükrömből terminátorként nézzek rám.”

Tőled származik?

Én csak egyetlen dalszöveget írtam az új albumon, de ezt éppen nem, bár az ihlet tőlem jött. Többnyire Gábor, a gitárosunk írja a szövegeket, és persze próbálja hozzám igazítani őket. Tény, hogy a sport nem csak testileg, de lelkileg is megerősít.

000001.jpg Számomra az edzés és a kemény zene is a férfiasságot jelképezi.

TothAttila4.jpg

Edzés közben szoktál zenét hallgatni?

Természetesen.

Hogy nézne ki egy top 10-es tracklistád egy keményebb edzéshez?

METALLICA: Whiplash
PANTERA: The walk
JUDAS PRIEST: Painkiller
MEGADETH: Symphony of Destruction
SLAYER: Hell awaits
SEPULTURA: Bloody Roots
ANTHRAX: Antisocial
DANZIG: Mother
EXODUS: The Toxic waltz
ANNIHILATOR: King of the Kill
 

TothAttila_borito.jpg

Mondj pár szót az új lemezetekről!

Úgy érzem, hogy a Pokolgép nevéhez és színvonalához méltó dalok születtek. Kukovecz Gábor, a gitárosunk profi zeneszerző, egyszerűen zseniális dalokat ír, egyszerű, érthető szövegekkel az élet dolgairól, jóról és rosszról, ami körülvesz minket. Amellett, hogy témaként gyakran megjelenik benne a hazugság és álszentség, azért minden dalnak van pozitív üzenete is.

Melyek a lemezbemutató turné főbb állomásai?

Legközelebb Esztergomban lépünk fel, de ott leszünk a székesfehérvári Fezen Fesztiválon, Pécsett a Rockmaratonon, rengeteg motoros találkozón, ezen kívül Erdélyben, Felvidéken és Szerbiában is lesz koncertünk. Februártól decemberig szinte folyamatosan színpadon leszek, és szeretném tartani a formám, ráadásul áprilistól a színház is beindul.

Hol és milyen szerepekben láthatunk a szezonban?

A Madáchban változatlanul a Jézus Krisztus Szupersztárban, a Macskákban és a Nyomorultakban, a szigetszentmiklósi Sziget Színházzal, Pintér Tibiékkel pedig az Edda musicalben és a Honfoglalásban, valamint a Magyar Nemzeti Lovasszínházban is. Tavaly a Szegedi Szabadtéri Játékokon Vikidál Gyulával játszottam a Nyomorultakban! A főszereplő, Jean Valjean szerepe a nyolcvanas években az övé volt, és most én játszhatom. Ez nagy megtiszteltetés! Ő a mostani Nyomorultakban, amit áprilistól a Madáchban játszunk, a Püspök szerepét játssza. Történetesen mindig nagy és erős ember volt, és szintén sokat súlyzózott.

000001.jpg A zenés színházban nem ritkaság, hogy félmeztelenül kell játszani, szóval íme még egy indok, hogy jó formában legyél.

TothAttila1.jpg

Van példaképed?

Zenében nincs, testépítésben viszont az edzőmre, Lantos Johnnyra nagy tisztelettel tekintek.

Mi az, ami miatt felnézel rá?

Johnnynál a tudás hihetetlen szerénységgel párosul. Nagyon komoly 30 éves tapasztalattal rendelkezik, és annak ellenére, hogy minden apróságot tud és ért, egyáltalán nem nagyképű. Alázatos megszállottja a hivatásának. Olyan neki ez, mint nekem a zene.

000001.jpg Az edző feladata a finomhangolás, pont mint amikor énekelni tanulsz, és rád szól a tanár, hogy hamis, vagy itt-ott túl alacsony vagy túl magas a hang, és megmutatja a helyes technikákat.

TothAttila6.jpg

Milyen a jelenlegi edzésterved?

Hetente ötször edzem, általában másfél-két órát, délutánonként. Otthon reggel ébredés után és este lefekvés előtt is kardiózom, és emellett persze igyekszem odafigyelni a kajára is.

Kedvenc nap, kedvenc gyakorlat?

Vállazni nagyon szeretek. Talán az oldalemelés a kedvencem.

Jól bírod a diétát?

Egyáltalán nem, mert iszonyatosan édesszájú vagyok, legszívesebben süteményt ennék süteménnyel.

Ilyenkor hogyan győzöd le magad?

Hatalmas szenvedés árán, önfegyelemmel. Szerencsére van, amikor nem kell annyira szigorúnak lennem magamhoz. A párommal nagyon szeretünk túrázni és utazni, és ilyenkor jobban elengedhetem magam. Nemrég például Prágába kirándultunk, és napi 8 órát sétáltunk, ezért lelkiismeret-furdalás nélkül ehettük a csokis fánkokat, mert szinte azonnal legyalogoltuk. A következő állomás Lisszabon lesz. Imádok utazni, ha egyszer megtehetem, bejárom a világot!

Mit tartasz a legnagyobb értéknek az életben?

A tisztességet, a becsületet, és a családot. Szerintem ezt mutatja be a Nyomorultak is a főszereplő, Jean Valjean sorsán keresztül: hogyan válik egy ártatlan emberből tolvaj rab, majd a rabból újra ember, és a megnyomorított élet után hogyan áll újra talpra.

000001.jpg Szerintem a legfontosabb, hogy mindig emberek maradjunk.

TothAttila2.jpg

Attila nem most kezdte az edzést Johnnyval. A Nutrend TV 2014. tavasza óta követi közös munkájukat. Nézd meg a videókat!

Ha tetszett, iratkozz fel a NUTREND TV Youtube-csatornájára, és kövess minket Facebookon is!

www.facebook.com/muscleandfitnesshungary

 

Image
Muscle & Fitness magazin, minden ami testépítés, fitnesz, erőemelés vagy crossfit.