FUNKCIONÁLIS EDZÉS vs. TESTÉPÍTÉS

A kutatások mélyére ásunk, hogy megtaláljuk a kettő közti különbségeket.

A „funkcionális edzés”, mint kifejezés egy ellentmondásos szóösszetétel lett a testépítőkörökben. Posztolj egy képet magadról, ahogyan lábnyújtásokat vagy oldalemeléseket végzel, és valószínűleg elárasztanak majd a kommentek, hogy „ez nem funkcionális”, vagy „szólj, ha a felhúzáshoz érsz”, és „hogy fog ez segíteni, ha kitörne a zombiapokalipszis?” Idegesítő, ugye? Éveket töltesz azzal, hogy felépítsd a testet amire büszke lehetsz, majd azt mondják, végig rosszul csináltad. Igazuk van? A testépítés csak show, és semmi más? Egy kicsit se funkcionális? Hogy erre választ kapjunk, először meg kell határoznunk, mi az a funkcionális edzés – ez viszont meglepően nehéz feladat. Néhány funkcionális-hívő azt fogja mondani, hogy való életben használt mozgásokkal történő edzés, mások azt, hogy a szabad súlyokat és medicinlabdákat preferálja összetett mozdulatokkal, megint mások pedig azt, hogy egyszerűen adott ember edzése egy adott célra.

Az okos testépítő edzés mindezen kritériumoknak meg tud felelni. Majdnem minden testépítő izomkolosszus edz a való életből vett mozdulatokkal, például guggolással, kitöréssel, felhúzással vagy húzódzkodással, majdnem mindenki használ szabad súlyokat, és aki jól csinálja, olyan edzést pakol össze, ami megerősíti a gyengébb pontokat és segít elérni a kitűzött célokat. Így itt be is fejezhetnénk a beszélgetést azzal, hogy a testépítő edzés funkcionális. Ennyire viszont nem egyszerű a helyzet, mivel a funkcionális edzést végzők abban mind egyetértenek, hogy bármi más is legyen a cél, nekik nem a kinézet a fontos. Mellékhatásként persze a funkcionális edzés is javít a megjelenéseden – de ez biztosan nem a fő mozgatórugó. Az American Council on Exercise szerint, amely szervezet a személyi edzőket hitelesíti, „A fő célja a funkcionális edzésnek, hogy az erőben megjelenő fejlődés [...] egy másik mozgásforma teljesítményében legyen kamatoztatható.” Egyszerűsítve tehát: nem a kinézet a lényeg, hanem az a fontos, hogy mire vagy képes. Egyfajta válaszként a vádakra, amik szerint a fitneszkultúra a „testszégyenítés” határán táncol, frissítően hatnak ezek az elvek. A National Eating Disorders Association szerint az anorexia nervosa egyik fő kiváltó oka lehet egy olyan sportág, amelyik „az izmos kinézetet helyezi előtérbe, és súlykövetelményei vannak.” A testépítést név szerint említik. A megjelenéshez köthető szempontokról (súly, testzsírszázalék, izomtömeg) áthelyezni a figyelmet a teljesítményre (megmozgatott súly, ismétlésszám) hasznos lehet a sportolóknak a funkcionális edzést tekintve.

Ez az elv leveheti azt a súlyt és nyomást a vállakról, amit a testépítők érthető okokból cipelhetnek egy olyan sportágban, ahol kizárólag a kinézetről szól minden. A gyakorlatban viszont csaknem nem létező különbségről beszélünk aközött, hogy kinézetért vagy jobb teljesítményért történik az edzés. Bármelyik testépítő megmondhatja, hogy a versenyforma leginkább a konyhában elvégzett munkától függ. Igazából a legtöbb testépítő gyakorlat olyan erőt tud építeni, ami a való élet mozgásaiban is jól használható. Egy, a JAMA által publikált tanulmány például kimutatta, hogy a nyolc héten keresztül heti háromszor végzett lábnyújtás – egy egyízületes, géppel végzett gyakorlat, amit a funkcionális edzők gyakran megvetnek – majdnem megháromszorozta az izomerőt és majdnem 50%-al növelte a séta sebességét 90 éves férfiaknál. Egy másik kutatás 2016-ból összehasonlította a guggolást mint funkcionális gyakorlatot és a lábtolást mint a nem funkcionális párját, a robbanékony erőt és egyensúlyt tekintve. Mindkettő javította a teljesítményt a funkcionális tesztek szerint.

guggolas nagy sullyal

A kitörés segíthet az izomépítésben és a mozgásminőség javításában is.