A LÁNGELME

 

Arnoldot a versenytársai feletti szellemi fölénye tette a legnagyobbá.

Ha Arnold Schwarzenegger mentális fölényére keresünk tanúbizonyságot, akkor az 1976-os Pumping Iron ezt tökéletesen igazolja – nagyszerű példa, hogy a riválisát, Lou Ferrigno-t minden pillanatban igyekezett kizökkenteni a mentális egyensúlyából. De nem ez volt az egyetlen példa, ahogy az elme ereje mekkora értéket jelent a test edzésében. Ha minden egyes ismétlésnél munkára fogod az agyadat is, akkor az edzőteremben töltött idő tényleges eredményekkel fog kamatozni. Ahogy Arnold fogalmazta meg: „Miközben csinálsz egy gyakorlatot, és arra koncentrálsz – és vizualizálod -, hogy eközben nőnek az izmaid – mert erre utasítod őket -, az eredmények gyorsabban fognak jönni. Az elméd által formáld meg azt, amit akarsz, és ez a megvalósításban is nagy segítségedre lesz, miközben a célod felé haladsz. Bármikor, amikor csak a teremben voltam, mentálisan is kizárólag a céljaim elérésére és az oda vezető útra koncentráltam.

arnold2
Minden sorozat minden ismétlése intenzív koncentrációval történt. Minden gyakorlatot vizualizáltam, és elképzeltem, ahogy minden ismétlés közelebb visz a célomhoz.” A célok elme által történő leképezése pedig hatalmas fegyvertény, ha tényleg képes vagy rá. „Amikor azt látták körülöttem, hogy a koncentrált bicepsznél becsukom a szemem, azt hitték, a gyakorlatra koncentrálok”, mondja. „Pedig igazából egy hegynyi izmot képzelek el – egy valótlanul óriási bicepszet, ami legalább egy 75-ös karhoz tartozik. Ez egyfajta önhipnózis, ami az izom ’képességeit’ a saját racionális szintjük fölé emeli.”

arnold3
Arnold különösen hangsúlyozza, milyen fontos elkerülni a negatív embereket, hogy sose hagyd magad legyőzni – a súlyok által se -, és minden edzésre kristálytiszta céllal érkezz. Ennek fényében állíthatjuk, hogy a szürkeállományod dolgoztatása felgyorsíthatja az áhított izmok felé vezető utat. Továbbá ha Arnoldéhoz hasonló fizikumot szeretnél építeni, fontos észben tartanod, hogy az ő izomzata egyszerű módszerekkel épült a túlkomplikált taktikákat mellőzve. Sokkal inkább megérzésekre, a saját testének megismerésére és a kitartásra épült a végül egyedülálló testének – és személyiségének – a megformálása.

arnold4

arnold5